Fél lábbal itt, fél lábbal ott.

Fél lábbal már otthon vagyok, a másik fél itt marad még hónapokig, mert lesz egy konferencia, amit nekem kell levezényelni, és amin már 3 hónapja dolgozom. Szeptemberben vetettem fel az ötletet, október végén rábólintottak (a reakcióidő végtelenül hosszú), aztán egyeztetés több emberrel, Stockholmban a Mediterrán Múzeummal, a libanoni nagykövettel, az egyiptomi konzullal, és még néhány szakértővel. Nincs még vége, holnap is lesz egy megbeszélés Sofiával, a múzeum egyiptológusával, a jövő hétre marad az ABF-el megkötendő együttműködési megállapodás aláírása, és nem tudom, hogy fogom ezt Szegedről levezényelni.

Az ugyanis a bevált technika, hogy hosszas teázás, közös olvasás, zenehallgatás, rábeszélés, elmagyarázás után kézen fogom Alyt vagy doktor Ayedet, és elráncigálom őket ide vagy oda. Doktor Ayeddel kicsit nehezebb, mert egy másik városban kórházi főorvos, reggel 7-től este 7-ig nincs a városban, és csak hétvégén ér rá. Néha hét közben is, és akkor tudunk ügyeket intézni. Olyanokat, amihez nekem nincs felhatalmazásom.

A hierarchikus rendet nem szabad megbontani. Próbálok hátulról, észrevétlenül irányítani: ez az egyetlen jó módszer. Pszichológus és politikus vagyok. Ez utóbbival elég rosszul állok, viszont a közvetlen nyílt kommunikáció nem használható. Az a legjobb, ha az ember itt úgy adja el az ötleteit, hogy a másik azt higgye, az ő fejéből pattant ki a dolog. Ez otthon is így van, tutto il mondo è un paese, nagy falu a világ. Nem csodálkozom.

Az ABF-el kötendő együttműködési megállapodás aláírása után tudjuk elindítani a Gyógyítás hagyományos arab ételekkel nevű kurzust, amit Salah és Salwa fog megtartani. Az anyag nagyjából már összeállt, és mivel Salah eredetileg tanár, remélhetőleg sikeres lesz. Arra számítottam, hogy már ebben a félévben megtartjuk, de a fent említett reakció idő miatt csak májusban kezdődhet el. Jó esetben…

Márciusban újabb tréninget kell tartanom a „Kicsi csapatnak”, mert a múlt héten és a holnap tartandó mini-tréning pusztán csapatépítésre és a közösségfejlesztés alapjainak a letételére volt és lesz elég. Arra, pontosabban, hogy a készülő honlap és blog segítségével elinduljon a „it’s cool” kampány, és néhány konkrét program.

Skype-on fogunk majd kommunikálni közben, csak attól tartok, hogy otthonról nem leszek olyan türelmes.

Márciusban a SIU integrációs projektjében egy animációs programot kell tartanom a 19-20 éves új bevándorlóknak és svéd társaiknak. A topic-ban még nem állapodtunk meg, de a színház irányába igyekszem elterelni a dolgot. Majd meglátjuk. Nyáron szintén nekik lesz tábor, ami viszont teljesen színház lesz.

A honlap levezénylése is rám marad, igaz, vagy egy szövetségesem, ám az írás és fordítás egyelőre iszonyú lassan halad. Én nem tudok arabul, a svéd nyelvi kompetenciám sem elég erős. Csak kérni és nyafogni tudok, és bárki keze alá dolgozom.

A honlap projekt egyébként igen jól szemlélteti az itteni ritmust. Már egy évvel ezelőtt, pályázás előtt megbeszéltük, hogy mire ide érek, kész lesz a honlap. Nem lett kész, sőt. Az első nagy megbeszélésen azt mondták, hogy lesz, és az új logó is kész lesz holnapra. A logó nem lett kész sem másnapra, sem egy héttel későbbre, sem egy hónappal később. Az arculatért felelős vezetőségi tag eltűnt, így megkértem a fiamat, aki grafikusnak készül, hogy csinálja meg. Bence készített terveket, aztán újra, és újra, és mindig volt egy ember, akinek nem tetszett valami miatt. Végül sikerült megtalálnia a közös tetszés metszéspontját (ez egy hónapig tartott), majd az arab karakterekkel gyűlt meg a baja. Egy hétbe tellett, mire összehoztam 3 kulcsfontosságú embert, hogy az arab felirat jó legyen. Aztán még Amondó is dolgozott vele egy kicsit, és kész lett a logó.

Én közben három web programozóval tárgyaltam, találtunk egy „szerelemből” dolgozót, aki csak egy munkacsoportot kért, aki a kezébe adja a szövegeket. A munkacsoport nem jött össze 2 hónapig, végül január első hetében összeállt a csapat. Elég hihetetlennek tűnik, de még mindig nem sikerült olyan kommunikációs platformot találni, ahol a munkacsoport tarthatja a kapcsolatot. A szövetségesemmé vált Haitham 120 kilométerről ma estére beszélt meg egy közös randit a neten. Remélem, összejön, én ott leszek.

A domain megvan, a web hotel szintén, a web programozó már dolgozik, mi ketten Haithammal próbáljuk elérni az elérhetetlennek tűnőt. Nagyon hálás vagyok neki ezért a támogatásért. Szombaton a kicsik blogját is megbeszéljük, Faten, a palesztin költőnő nagy blogger, és a többiek is lelkesek.

A „kicsik” lelkesedése tölt fel, a „cool-osítás” jó ötletnek bizonyult.  Dabke táncház már biztosan lesz február végén, de ha nem mernek belevágni nélkülem, március első hetére csúszik. Szombaton ez lesz a legfontosabb: rábeszélni őket, hogy képesek mindenre idősödő hölgyek nélkül is.

Csomagolnia kellene az idősödő hölgynek. Vasárnap hajnalban konkrétan át kell küldenie legalább fél lábát Magyarországra. Haza.

A szél járása megfordult avagy vasárnapi életkép

Csak egy szösszenetnyi mára, mert hajnal 5 óra óta dolgozom.

Vasárnap van. Domaint kellett regisztrálnom, aztán kiderült, hogy nem jó a név, egyeztettünk, új név kell. A web designer Szaúd-Arábiában él, skype, telefon, édesapa közvetítése. Sikerült megismerkednem 3 web-asszisztenssel, mindegyik más-más országból érkezett Dániába, ahol a szerver található. Dél van, és nem tudom, tudok-e nyomtatni valahol.

Pörög minden, 3-kor tréning a „kicsi csapatnak”, remélem, addigra felébred mindenki.

Közben megtudtam, hogy fél 2-kor is van egy megbeszélés. És nyaggatnom kell doktor Ayedet a történet miatt. De legalább már elfogadják a nyaggatásomat.

Este megbeszélés a „szeniorokkal”, mert a jövő héten együttműködési megállapodást kell aláírnunk az ABF-el (Arbetarnas bildningsförbund), hogy befogadják a kurzusainkat, és legyen terem a programokhoz.

A hétvégék már csak ilyenek itt. Szünetelő munkaszüneti nap.

A szél járása megfordult, már nem szemből érkezik csak, hanem hátulról is. Még egy hét itt, és aztán az elvetett magvakat jövök gondozgatni. Még nem tudom, miből, mivel, hogyan. Majd kiderül.

In šāʾ Allāh.  

Arabiska, arabiska

Arabiska Kulturföreningen

Visszapörgetve a bejegyzéseket, rájöttem, hogy bár sok mindenről írtam, a munkaadó egyesületemről nem, holott nagyjából éjjel-nappal az egyesület körül jár az eszem. Nap-mint nap találkozom valakivel, akiről úgy gondolom, hogy részt vehet majd a munkában, gyűjtöm a címeket, a programokhoz szükséges információkat, anyagokat, telefonálok, kurzust és workshopot állítok össze, randit szervezek különféle emberek között, akik nem is tudnak egymás létezéséről.

Tegnapi szerzeményem Fateh, aki Gázából érkezett 3 hónapja, és véletlenül az egyik egyesületi tag ügyfele a bevándorlók integrációjával és munkaerőpiacon való elhelyezkedésével foglalkozó cégnél, ahol dolgozik. (*Megjegyzést: ezt a szöveget szerdán kezdtem el írni, de közben elsodort egy intézménylátogatás és egy éjfélig tartó konferenciaszervezési feladat.)

Fateh grafika szakon végzett Gázában az egyetemen, emellett irodalmat is tanult, költő, grafikus és nem mellesleg fiatal nő. Érdekes, hogy ezek az információk senkinek a fantáziáját nem mozgatták meg eddig, csak nekem jutott eszembe, hogy aktív munkát végezhetne az egyesületben. (Nem tudtad?- kérdezem Alyt. De igen. Miért nem kérdezted meg tőle, akar-e tag lenni? Nem jutott eszembe.)

A könyvtárban találkoztunk Fatehval, majd a SIU-ba (Samarbetorganisationen för Invandrarföreningar i Uppsala) mentünk el együtt, mert egy komolyabb pályázati lehetőségről kellett beszélnem Amillel, a SIU vezetőjével.

A SIU egyébként a bevándorló egyesületek együttműködési szervezete (ilyesminek fordítható ez a kimondhatatlan név), olyan ernyőszervezet, ami összefogja, segíti a városban lévő egyesületek munkáját, információt szolgáltat, és egyéb tevékenységet is folytat, ami külön bejegyzést kíván.

Fateh megmutatta itt a verseit, szombaton már interjú készül vele a SIU által üzemeltetett rádióban (Radio International Uppsala – RIU 98.9 FM), és a verseit is felolvashatja. (Még nem hoztad el ide?- kérdezem Alyt. Nem. Miért nem? Nem jutott eszembe.)

Úgy tűnik, újabb szövetségesre leltem Fateh személyében, a vasárnapi megbeszélésre és tréningre eljön, ahol az egyesület „ifjúsági tagozatát” próbálom egybe kovácsolni, miután a vezetőség több hónapi beszéd, kérés és magyarázás után rábólintott erre a javaslatomra. (It takes time, mondja Aly, aki a kulturális programokért felelős, és aki az itteni munkámat irányítja, és akin keresztül el tudom adni az ötleteket. Nagyjából 3 hónap alatt…)

 Az egyesület

A Svédországi Arab Kulturális egyesület körülbelül 30 éve alakult néhány fiatal, egyetemi tanulmányokat végző, vagy értelmiségi bevándorló kezdeményezésére. A kezdetekkor leginkább az arab országokból bevándorolt emberek összetartása és az arab kulturális értékek közvetítése volt a cél. Beszélgetéseket, könyvbemutatókat, irodalmi műsorokat, workshopokat szerveztek, az országokat bemutató tematikus esteket. Emellett különféle csoportok működtek (például tánc, zene, irodalom).

A hétvégén készül el az egyesület rövid története, amit fordítás után közzé teszek. (Arabról svédre és angolra, majd magyarra. It takes time – lehet, hogy csak 2 hét múlva lesz meg magyarul is a szöveg.)

Az egyesületnek körülbelül 80 tagja van, nyolc fős vezetőséggel, és mivel nem helyi szervezetről van szó, számos tag lakik Stockholmban, Göteborgban, Malmőben és más városokban. Többségük itt járt egyetemre, később telepedtek le más városokban. Ez a taglétszám rendkívül alacsony a statisztikai számok tükrében.

A 2013-ban kiadott statisztika szerint Uppsala járás lakossága 2012-ben 202 625 fő volt (102 825 nő és 99 800 férfi). Ebből a városban 154 776-an élnek. A bevándorlók, vagyis a külföldi háttérrel rendelkező állampolgárok (personer med utländsk bakgrund) száma 44 092, míg a külföldi állampolgárok száma 14 654 volt. Ez a két szám folyamatosan emelkedik. Az arab országokból bevándorolt lakosok száma körülbelül 8 000, de ez a szám nem teljesen tükrözi a valóságot, mivel a statisztika nem tartja számon a palesztinokat, akik más-más országokból érkeztek ide.

Emellett körülbelül 5 000 iráni származású (vagyis perzsa) személy lakik Uppsalában.

Néhány évvel ezelőtt, amikor először vettem részt az egyesület által szervezett workshopon, több aktív önkéntes dolgozott a kulturális programok megvalósításán. Úgy tűnt, a nehézségek (az infrastruktúra és állandó támogatás hiánya) ellenére sikerül olyan rendezvényeket megszervezni, amelyek az elsődleges cél, a kulturális értékek megőrzésének és közvetítésének a feladatát, valamint az arab diaszpóra problémáinak kezelését megvalósítja.

Közben eltelt néhány év, és történt valami látszólag megmagyarázhatatlan dolog az uppsalai arab közösségben. Nemcsak az Arab Kulturális Egyesület, hanem a korábban rendkívül aktív Palesztin Klub is tetszhalottá vált. A heti rendszerességgel megtartott programok megszűntek.

Miért?  Mi történt közben? Miből fakad ez a több kulturális közösség, szervezet életében egy időben mutatkozó krízis?

 Nem számítottam rá, hogy ilyen alapvető kérdésekre kell választ találnom. Kutatóként persze ezek rendkívül inspiráló kérdések, ám a gyakorlati munka szempontjából azt jelentik, hogy mielőtt bármit tehetne az ember, alapos helyzetelemzésre van szükség (a pre-animáció első lépése). Az persze rendkívül inspiráló, ha a semmiből kell valamit létrehozni. Külföldiként, duplán idegenként, kellő információ és kapcsolati tőke nélkül azonban rengeteg időbe telik. It takes time

Visszatérve az Arab Kulturális Egyesületre: már négy évvel ezelőtt is problémának tűnt számomra, a hosszú és rövid távú stratégia, valamint a módszertanilag megalapozott munka hiánya. Vagyis az, hogy bár vannak programok, ám ezek nem illeszkednek semmilyen koncepcióba, keretbe, ami a továbblépést tenné lehetővé. Valakinek eszébe jut valami lehetséges téma, előadó vagy művész, a programjavaslatot kissé (nagyon) bonyolult kommunikációs formában megvitatják, és ha a vezetőség minden tagja egyetért, elindul a szervezés. Most, hogy belülről látom a dolgot, a legnagyobb baj a döntésmechanizmussal, a szakszerűség (pl. mi is az a kulturális marketing?, mi is az a projektmenedzsment? egyáltalán, mi az a projekt? stb.)  és a módszertani alapok hiányával van. Valamint még néhány dologgal, amit nem részletezek. Ha a hallgatóink látnák, miből kellett elindulni, nem hinnék el. Én sem hiszem el néha.

A feladatom rendkívül bonyolult, és egészen más jellegű, mint amire számítottam. Ráadásul ügyesen kell egyensúlyozni az interkulturális terepen, a némileg (nagyon) idegen hierarchiák és időtényezők között.

A széllel szemben.

Erasmus+ információk felnőtt- és szakképképzőknek

A Tempus Közalapítvány 2013 novemberében és decemberében információs napokat szervezett az átalakult oktatási programokról.

Az új, Erasmus+ nevű program része a köz-, felnőtt- és felsőoktatás, valamin a szakképzés.


Az Erasmus+ programba az oktatási szektorokon kívül az ifjúsági projektek, valamint a sport területe is beletartozik. Ez utóbbi kettőt Magyarországon a Fiatalok Lendületben Programiroda kezeli.




Akit érint vagy érdekel, mi minden változik meg, itt tájékozódhat:

http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=11239


A Fiatalok Lendületben Programiroda honlapja itt érhető el:

http://www.yia.hu/
A felnőtt- és szakképzést érintő tájékoztató itt hallgatható meg:

http://www.youtube.com/watch?v=_7jseoYz0MI

Mielőtt hosszú útra indulsz, avagy basic-svéd kalandoroknak

Ez a bejegyzés főként Pipi szomszédjának szól, de persze mindenki másnak is, aki ideiglenesen állomásozik Svédországban. Emellett persze minden hosszú távú mobilitás programban résztvevőnek, különös tekintettel a Grundtvig asszisztensekre.

Fél év igen hosszú idő, legalább két évszakra érdemes felkészülni. Rengeteg ruhára van szükség. Mindenfélére. Végül csomagoláskor úgyis kifelé pakolja az ember a ruhákat, minimalizálja az igényeit, reménykedik benne, hogy ha valami hiányzik, meg tudja venni. Ez a remény többnyire szertefoszlik, persze. Ami Harisnyás Pipi országában bizonyára szükséges a tucatnyi harisnya mellett: nagyon meleg kapucnis kabát, sál, duplakesztyű (amit itt most már viszonylag olcsón meg lehet venni), sapka, nagyon meleg cipő és házi papucs vagy mamusz, több pulcsi, lehetőleg könnyen mosható és tavaszra (értsd: április vége) esőkabát. A kapucni a legfontosabb: többnyire fúj a szél, és mínusz 10-15 fokban az ember könnyen megdermed két lépés közben az utcán. Elég kellemetlen a sapka alatt megfagyott hajkoronával bandukolni.

Ami biztosan nem kell, az a miniszoknya, illetve csakis fakíroknak ajánlott a viselete. A svéd lányok valószínűleg fakírok, mert minden probléma nélkül miniszoknyában sétálgatnak a hóviharban. Rossz nézni őket. Brrr! Mint ahogy a tegnap látott, megtermett posztmodern vikinget is rémülten néztem: az egyetem melletti William’s pub előtt üldögélt egyetlen pólóban, és békésen dohányzott. Mínusz 12 fok volt. Már-már megkérdeztem tőle, hogy nem fázik-e. Mi a titka? Aztán letettem róla, mert bajsza alól sejtelmesen mosolygott rám. (Úgysem árulja el.)

A ruhák kapcsán fontos szót ejteni a mosásról. Svédországban nagyon kevés embernek van otthon mosógépe. A bérelt lakásokban élők (a többség) a közös mosókonyhában (házikóban) mossák és szárítják a ruháikat. Fontos szó a tvättstuga, valamint a boka és az öppna, vagyis a mosókonyha, a foglalás és a kinyitás. A mosókonyhában ugyanis előre le kell foglalni a mosás időpontját, ami többnyire 2 órányi időt, és 2 mosógépet jelent. Kóddal, speciális kártyával vagy más hasonlóval lehet bejutni a tvättstugába, és mialatt dolgozik a gép, haza lehet menni: senki sem viszi el a ruhát, mert többnyire senki más nem tud bemenni az ajtón. Ha pedig be tud menni, akkor sem viszi el más ruháit. A szárítás alapvető kérdés, és az is, hogy mi marad a ruhából szárítás után.

Ha szerencsés az ember, olyan szárító is van, ami ruhakímélő. Nálunk van ilyen, de harcolni kell érte, így én hajnalban mosok, amikor a többiek valószínűleg alszanak még. Esetleg pénteken este, amikor a többiek valószínűleg buliznak valahol.

Városi közlekedés. Uppsalában egy utazás 20 koronába kerül, ez kb. 700 forintot jelent. Ezzel az összeggel azonban másfél óráig lehet utazni, és közben át lehet szállni más buszokra, vonalakra. Buszkártya van, amire pénzt lehet feltölteni a Pressburo-ban és egyéb helyeken. Érdemes megtudni előre, hogy hol vannak ilyen helyek. Ugyanakkor érdemes megismerkedni a város térképével, az intézmények elhelyezkedésével, a buszvonalakkal, és előre megtanulni, hogyan lehet A pontból a B pontba eljutni.

Emellett érdemes beszerezni egy kerékpárt is, mert kevéssé hideg idő esetén ez a leggyorsabb és legolcsóbb közlekedési eszköz. Uppsalában valószínűleg mindenkinek van biciklije. A svédek hóban, fagyban és szélben is biciklivel közlekednek, legalább is azok, akik téli gumival szerelik fel járművüket, és nem mellesleg fakírok.

Ezen az oldalon bármit, kerékpárt is be lehet szerezni olcsón:

http://www.blocket.se/ 

Az oldal nézegetése nyelvtanulásnak sem rossz.

Az autóval való közlekedés a parkolási díjak miatt kevéssé ajánlott. Mindenütt, még a külvárosokban, sőt, néha még a tavak parkolóiban is fizetni kell a parkolásért. Ha pedig néhány perccel tovább maradunk egy parkolóban, a semmiből előbukkanó szemfüles parkoló őr bizonyára megbüntet. A büntetés összege 350-500 korona közé tehető.

Orvosi ellátás. Még a tökéletes egészségnek örvendő ember is hajlamos idegen országban (értsd: nem otthon) valamilyen betegségbe botlani. Európában nem szabad elindulni EU TB kártya nélkül, jó, ha van biztosítás, és az sem árt, ha előre megérdeklődi az ember, kihez fordulhat betegség esetén. Svédországban mindenki fizet vizitdíjat, ami ismereteim szerint alap esetben 120 korona körüli összeget tesz ki a felnőttek esetében. Svéd személyi számmal rendelkező 21 év alatti fiatalok számára ingyenes az orvosi ellátás.

A szakorvosi ellátás esetében és a kórházak szakrendelőiben a vizitdíj magasabb. Én konkrétan 380 koronát fizettem, amikor egy teljesen váratlan probléma miatt el kellett mennem a nőgyógyászati rendelésre (mert ugye hol is borulna fel az ember hormonháztartása, ha nem Svédországban?). A gyógyszerrel együtt ez a kis „borulás” 550 koronába került. A vizitdíj ez esetben pusztán 100 koronával került többe, mint egy svéd állampolgár esetében.

Kisebb gyógyszertárt érdemes összeállítani (én ezt nem tettem meg), amiben C és D vitamin, orrcsepp, köptető, aszpirin és egy orvos által felírt, és előre egyeztetett antibiotikum van, és persze kötszer, fásli (hátha kifut alólunk a bicikli). Én többnyire gyógynövényes csomagot állítok össze, most is ez történt, és jó szolgálatot is tettek a füvek. Hozni kellett volna még fokhagymát és mézet, mert itt ezeket a gyógyító hatású élelmiszereket „aranyáron” tudjuk csak beszerezni (egyetlen fej fokhagyma 9:90 koronába kerül).

Személyi szám. Svédországban ennek a számnak a hiánya okozhat esetleg problémát a hosszú ideig itt állomásozó kalandornak. Mindenféle hivatalos ügyek (orvos, internet-szolgáltatás, iskola, engedményekre jogosító klubkártya beszerzése) elintézésekor kérik ezt a számot, ami persze nincs. Az orvosnál generálnak egy ideiglenes számot, a többi esetben a legdrágább és legkevésbé jó szolgáltatáshoz juthat csak az ember. Számomra leginkább az iskola esetében okoz gondot: nem tudok bejutni a Dexterbe, ahol megnézhetném a fiam eredményeit, a szülőknek szóló információkat, és bejelenthetném az esetleges hiányzásokat. Így aztán e-maileket kell írnom, ha valami történik (nem történik).

A tárgyak és dolgok mellett (előtt) rendkívül fontos az alapos szakmai, módszertani felkészülés, a könyvek és szakanyagok beszkennelése, tervezés, és a felkészülés arra, hogy minden másként lesz, mint ahogy elképzeltük. Így aztán a csomagoláskor az útlevél, személyi igazolvány, pénz és tb kártya mellé be kell csomagolnunk tripla adag türelmet, tíz adag lelkesedést, 1000 egységnyi fantáziát, mérhetetlen alázatot és empátiát, nyitottságot és alkalmazkodási készséget.

Úgyis azt hallhatjuk folyton, hogy „Take it easy: it takes time”.

How much time it takes, than?