Kisebb kulturális sokk ért tudniillik tavaly tavasszal.
A hazatérés nem volt könnyű, és az ide-oda utazás is kimerített. Itthon és otthon között tudnom kellett pontosan, hogy ki mit csinál éppen, hol teszi, amit tesz, vagy nem tesz. Ha nem teszi, miért nem.
Kulturális sokknak gondoltam, de inkább morális sokk ért. Leginkább itthon. Hozzászoktam a skandináv demokráciához, még akkor is, ha bevándorlók között töltöttem időm jelentős részét. Hozzászoktam ahhoz, hogy Svédországban alapvető dolog mindenki számára az érdekérvényesítés. Lenyűgözött a felnőtt tanulás lehetőségeinek számos formája. Jól esett, hogy soha senki nem kérdezte meg, hogy honnan jöttem, ki az apám, rokonom, férjem, komám, sógorom. Jó volt szülőnek lenni, és hallani, hogy végre mások is látják fiamban, amit én. Sőt, annál többet.
Lehetett lenni, csak úgy. A svédek nyitottak voltak, már ha sikerült kivárni a megfelelő időt.
Itthon pedig... Nos...Romokban állt minden.
Körkörös romok.
Kilátástalanság.
Szegénység.
Félelem.
Régmúlt idők keserű íze a szájban.
Demagógia.
Demagógiából fakadó gyűlölet.
La Haine
Nézzétek. Kié is a világ?
https://www.youtube.com/watch?v=yk77VrkxL88
Azt ismered, hogy egy pasi kiesik az 50. emeletről? Miközben zuhan azt mondogatja, hogy nyugtassa magát: „...eddig minden rendben, eddig minden rendben, eddig minden rendben...". Nem a zuhanás számít. A leérkezés.
Valahol nagyon a zuhanás végén járunk. Nem tudom, milyen lesz a leérkezés. Talán lehet még felfelé venni az irányt. Talán.
Az, azonban, ami most történik nemzeti konzultáció néven a migrációról, az nem más, mint a zuhanás felgyorsítása. A gyorsító rakéta maga.
Ezért kezdem újra ezt a blogot.
Hátha tehetek valamit a leérkezés hátráltatásáért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése