INDULÁS

Indulás


 

A megérkezés után két hónappal érdemes elindulni ezzel a bloggal, amit folyton írok fejben, a buszon, biciklin és gyalog, az erdőben és a sivatagban, de amit nem tud elindulni, mert mindig van egy váratlan esemény. Erdő és sivatag – ezzel a két természeti csodával (lénnyel?) tudom leírni az első két hónapot, mielőtt elindulnék visszafelé és előre az időben. 


 

ERDŐ

Itt mindenütt erdő van, és egyúttal sivatag. Ha kilépek az ajtón az uppsalai gettóban, Gottsundában, az erdőbe érkezem. Olyan, mintha ideiglenes táborozáson vennének részt az itt lakók, és néha olybá tűnik, hogy ezt nem csak én érzem így. Az egyik egyiptomi nő ismerősöm, két gyermekes anyuka, akivel semmilyen nyelven nem tudok beszélni, mert bár két éve él itt, nem tud egy szót sem svédül, és angolul is csak a „How are you?” kérdés és a rá adandó lehetséges válaszok ismertek számára, szóval Wala, bizonyára így érzi. Teljes szegregációban él, csak arab anyanyelvű kapcsolatokkal rendelkezik, és nagyon szeretné, ha nem az erdőbe lépne ki a lakásából.

Mindenütt erdő van, és ez számomra fantasztikus. Az erdőt kellene megtanítani… És megtanulni…

SIVATAG

Sivatag van itt, az én feladatom pedig az, hogy az éjjeli harmatot összegyűjtve megpróbáljak életet önteni egy kiszáradt oázisba. A metaforát lefordítva: az a feladatom, hogy egy tetszhalott (vagy teljesen halott?) közösség kulturális életét megszervezzem, és segítsek nekik megőrizni kultúrájuk, kultúráik darabjait.

Sivatag van, és néha erősen fúj a szél. Reggelre betemeti a rügyet bontó fácskáimat. Nincs mit tenni, újra kezdem, új szövetségeseket keresek, új ötleteket dolgozok ki. Új harmatot gyűjtök. Már van 2-3 fácskám, ami életen maradt. Őket gondozom. Szeretném, ha egyszer mosolyogni látnám Wala-t. És másokat.