Arabiska Kulturföreningen
Visszapörgetve a bejegyzéseket, rájöttem, hogy bár sok
mindenről írtam, a munkaadó egyesületemről nem, holott nagyjából éjjel-nappal
az egyesület körül jár az eszem. Nap-mint nap találkozom valakivel, akiről úgy
gondolom, hogy részt vehet majd a munkában, gyűjtöm a címeket, a programokhoz
szükséges információkat, anyagokat, telefonálok, kurzust és workshopot állítok
össze, randit szervezek különféle emberek között, akik nem is tudnak egymás
létezéséről.
Tegnapi szerzeményem Fateh, aki Gázából érkezett 3 hónapja, és
véletlenül az egyik egyesületi tag ügyfele a bevándorlók integrációjával és
munkaerőpiacon való elhelyezkedésével foglalkozó cégnél, ahol dolgozik. (*Megjegyzést:
ezt a szöveget szerdán kezdtem el írni, de közben elsodort egy intézménylátogatás
és egy éjfélig tartó konferenciaszervezési feladat.)
Fateh grafika szakon végzett Gázában az egyetemen,
emellett irodalmat is tanult, költő, grafikus és nem mellesleg fiatal nő. Érdekes,
hogy ezek az információk senkinek a fantáziáját nem mozgatták meg eddig, csak
nekem jutott eszembe, hogy aktív munkát végezhetne az egyesületben. (Nem
tudtad?- kérdezem Alyt. De igen. Miért nem kérdezted meg tőle, akar-e tag
lenni? Nem jutott eszembe.)
A könyvtárban találkoztunk Fatehval, majd a SIU-ba (Samarbetorganisationen
för Invandrarföreningar i Uppsala) mentünk el együtt, mert egy komolyabb
pályázati lehetőségről kellett beszélnem Amillel, a SIU vezetőjével.
A SIU egyébként a bevándorló egyesületek együttműködési
szervezete (ilyesminek fordítható ez a kimondhatatlan név), olyan
ernyőszervezet, ami összefogja, segíti a városban lévő egyesületek munkáját,
információt szolgáltat, és egyéb tevékenységet is folytat, ami külön bejegyzést
kíván.
Fateh megmutatta itt a verseit, szombaton már interjú
készül vele a SIU által üzemeltetett rádióban (Radio
International Uppsala – RIU 98.9 FM), és a verseit is felolvashatja. (Még nem
hoztad el ide?- kérdezem Alyt. Nem. Miért nem? Nem jutott eszembe.)
Úgy tűnik, újabb szövetségesre leltem Fateh
személyében, a vasárnapi megbeszélésre és tréningre eljön, ahol az egyesület
„ifjúsági tagozatát” próbálom egybe kovácsolni, miután a vezetőség több hónapi
beszéd, kérés és magyarázás után rábólintott erre a javaslatomra. (It takes
time, mondja Aly, aki a kulturális programokért felelős, és aki az itteni
munkámat irányítja, és akin keresztül el tudom adni az ötleteket. Nagyjából 3
hónap alatt…)
Az
egyesület
A Svédországi Arab Kulturális egyesület
körülbelül 30 éve alakult néhány fiatal, egyetemi tanulmányokat végző, vagy
értelmiségi bevándorló kezdeményezésére. A kezdetekkor leginkább az arab
országokból bevándorolt emberek összetartása és az arab kulturális értékek
közvetítése volt a cél. Beszélgetéseket, könyvbemutatókat, irodalmi műsorokat, workshopokat
szerveztek, az országokat bemutató tematikus esteket. Emellett különféle
csoportok működtek (például tánc, zene, irodalom).
A hétvégén készül el az egyesület rövid
története, amit fordítás után közzé teszek. (Arabról svédre és angolra, majd
magyarra. It takes time – lehet, hogy csak 2 hét múlva lesz meg magyarul is a
szöveg.)
Az egyesületnek körülbelül 80 tagja van, nyolc
fős vezetőséggel, és mivel nem helyi szervezetről van szó, számos tag lakik
Stockholmban, Göteborgban, Malmőben és más városokban. Többségük itt járt
egyetemre, később telepedtek le más városokban. Ez a taglétszám rendkívül
alacsony a statisztikai számok tükrében.
A 2013-ban kiadott statisztika szerint Uppsala
járás lakossága 2012-ben 202 625 fő volt (102 825 nő és 99 800 férfi).
Ebből a városban 154 776-an élnek. A bevándorlók, vagyis a külföldi
háttérrel rendelkező állampolgárok (personer med utländsk bakgrund) száma 44 092,
míg a külföldi állampolgárok száma 14 654 volt. Ez a két szám folyamatosan
emelkedik. Az arab országokból bevándorolt lakosok száma körülbelül 8 000,
de ez a szám nem teljesen tükrözi a valóságot, mivel a statisztika nem tartja
számon a palesztinokat, akik más-más országokból érkeztek ide.
Emellett körülbelül 5 000 iráni származású (vagyis
perzsa) személy lakik Uppsalában.
Néhány évvel ezelőtt, amikor először vettem
részt az egyesület által szervezett workshopon, több aktív önkéntes dolgozott a
kulturális programok megvalósításán. Úgy tűnt, a nehézségek (az infrastruktúra és
állandó támogatás hiánya) ellenére sikerül olyan rendezvényeket megszervezni,
amelyek az elsődleges cél, a kulturális értékek megőrzésének és közvetítésének
a feladatát, valamint az arab diaszpóra problémáinak kezelését megvalósítja.
Közben eltelt néhány év, és történt valami
látszólag megmagyarázhatatlan dolog az uppsalai arab közösségben. Nemcsak az
Arab Kulturális Egyesület, hanem a korábban rendkívül aktív Palesztin Klub is
tetszhalottá vált. A heti rendszerességgel megtartott programok megszűntek.
Miért?
Mi történt közben? Miből fakad ez a több
kulturális közösség, szervezet életében egy időben mutatkozó krízis?
Nem
számítottam rá, hogy ilyen alapvető kérdésekre kell választ találnom.
Kutatóként persze ezek rendkívül inspiráló kérdések, ám a gyakorlati munka
szempontjából azt jelentik, hogy mielőtt bármit tehetne az ember, alapos
helyzetelemzésre van szükség (a pre-animáció első lépése). Az persze rendkívül
inspiráló, ha a semmiből kell valamit létrehozni. Külföldiként, duplán
idegenként, kellő információ és kapcsolati tőke nélkül azonban rengeteg időbe
telik. It takes time
Visszatérve az Arab Kulturális Egyesületre: már
négy évvel ezelőtt is problémának tűnt számomra, a hosszú és rövid távú
stratégia, valamint a módszertanilag megalapozott munka hiánya. Vagyis az, hogy
bár vannak programok, ám ezek nem illeszkednek semmilyen koncepcióba, keretbe,
ami a továbblépést tenné lehetővé. Valakinek eszébe jut valami lehetséges téma,
előadó vagy művész, a programjavaslatot kissé (nagyon) bonyolult kommunikációs
formában megvitatják, és ha a vezetőség minden tagja egyetért, elindul a
szervezés. Most, hogy belülről látom a dolgot, a legnagyobb baj a
döntésmechanizmussal, a szakszerűség (pl. mi is az a kulturális marketing?, mi
is az a projektmenedzsment? egyáltalán, mi az a projekt? stb.) és a módszertani alapok hiányával van. Valamint
még néhány dologgal, amit nem részletezek. Ha a hallgatóink látnák, miből
kellett elindulni, nem hinnék el. Én sem hiszem el néha.
A feladatom rendkívül bonyolult, és egészen
más jellegű, mint amire számítottam. Ráadásul ügyesen kell egyensúlyozni az
interkulturális terepen, a némileg (nagyon) idegen hierarchiák és időtényezők között.
A széllel szemben.